Impresszum

Minden jog fenntartva a következőkre kiterjedően: film, rádió és televízió, fotomechanikus reprodukció, hangfelvételek, elektronikus média és újranyomtatás.

© 2016 novum publishing

ISBN Könyv: 978-3-99048-368-8

ISBN e-book: 978-3-99048-369-5

Lektor: Tömösvári Emese

Borítókép: Timár István

Borítóterv, layout & szedés: novum publishing

www.novumpublishing.hu

Előszó

A regény kitalált történet alapján készült. Bármilyen név, hely vagy történés valóságos, megtörtént esetekkel való azonossága, kizárólag a véletlen műve lehet.

A regény tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott!

Munkám során, hét éven át volt szerencsém olyan emberekkel beszélgetni naponta, akik bűncselekményeket követtek el. Tolvajok, nepperek, simlisek és balekok is voltak köztük. Olyan egyénekkel, akik embertársaikat bántalmazták. Rablókkal, gyilkosokkal és perverzekkel. Élénk érdeklődés mutatkozott bennem irántuk.

Tanulmányaim arra ösztönöztek, hogy megismerjem ezen emberek gyermek- és ifjúkorát, ezért különböző kiscsoportos foglalkozásokat szerveztem egy fegyház karbantartó műhelyében. Persze a rabok ebből nem sejtették, hogy egy vizsgálat alanyai lettek, hisz semmi mást nem kellett tenniük, mint beszélni nekem és fogva tartott társaiknak gyermekéveikről. Aztán több tucat élettörténet végighallgatása után feltűnt nekem, hogy egyik férfi sem tudott szeretettel beszélni mindkét szülőjéről, de a legtöbb bizony édesanyjáról sem tudott örömmel beszélni. A korai anya-gyermek kapcsolat legsúlyosabb problémáit sorolták el egyre, mintha csak egy kézikönyvet olvastak volna fel, ami a családban előforduló legkiemelkedőbb problémákat taglalja.

Később másik beosztásba kerültem, ahol már csak hetente egyszer adódott lehetőségem elítéltekkel beszélni, de azok már kizárólag szakmai jellegű beszélgetések voltak. Az új munkakörömből adódóan viszont megismerhettem a fogva tartott egyének teljes bűnügyi előéletét, egészen tizennégy éves koruktól.

Egyszer egy emberölést elkövető fogva tartott bűnügyi iratait ellenőriztem éppen, amikor egy megközelítőleg tizennégy éves kori fényképre akadtam. A kép szinte megszólított. Olyan ártatlansággal színezett mély szomorúság áradt a fiú tekintetéből, hogy akaratlanul is őt tartottam saját bűncselekménye áldozatának. Ez sarkalt arra, hogy megírjam a sok-sok beszélgetés és vizsgálat eredményét.

Aztán elolvastam a fiú élettörténetét és az elkövetett cselekmény tényállását, ami igazolta elképzelésemet gyermekéveiről. Áldozat volt attól a perctől, hogy megszületett, és valószínűleg haláláig az is marad. Nem kívánom részletezni, a regényből ki fogja olvasni, akinek van szeme hozzá.

Tizenegy évet dolgoztam egy hazai fegyházban, tehát nemcsak mint kívülálló írok, mikor leírom, hogy a magyar fegyintézetek és az ott folyó munka alkalmatlan arra, hogy egy bűnelkövetőt ismét hasznos tagjává tegye társadalmunknak. Ez családi segítség nélkül, illetve az önnevelés, az egyházak szerető közösségei stb. nélkül szinte egyetlen esetben sem sikerült volna. Meggyőződésem, hogy egyetlen megoldás létezik csupán, hogy a bűncselekményeket lejjebb szorítsuk: neveljünk jó szülőket!

Ebben a regényben néhány alapvetően hibás szülői magatartásformára, illetve családi problémára kívánok rámutatni, a teljesség igénye nélkül. Később egy második részben további problémákkal szeretném megismertetni olvasóimat.

Nem akartam szakkönyvet írni, hiszen a célom nem az volt, hogy pedagógusok és pszichológusok, valamint egyéb, a területen dolgozó szakemberek olvassák azokat a dolgokat, amiket amúgy is tudnak. Az én célom e kitalált történet megírásával az volt, hogy szülők, illetve leendő szülők egy izgalmas történetbe burkolva néhány alapgondolattal megismerkedjenek, ami aztán arra ösztönzi őket, hogy a gyermeknevelést tudatosabban folytassák. Utánanézzenek a megfelelő helyen, ha problémákkal találják szembe magukat, megfelelő időben döntsenek, tegyenek lépéseket, forduljanak szakemberekhez.

Csak annyit szeretnék vállalni, hogy elhelyezek egy csörgőórát az olvasók lelkében, ami a megfelelő időben riaszthatja őket, ha probléma adódik gyermekük nevelése során. Ne forduljon a helyzet olyan súlyosra, ami már visszafordíthatatlan.

Ezen cél megfogalmazásával kívánok Önnek, tisztelt Olvasó, jó szórakozást és kellemes kikapcsolódást a regény olvasásához!

Bobi Bonom

I. fejezet

– Mi a faszt csináltál, te állat!? – üvöltött Pete.

– Kinyírtam a gecit – válaszolta zilálva Ric, miközben kabátja ujjával letörölte arcáról az ékszerész véres agyvelejének foszlányait.

– A picsába, Ric, nekünk semmi bajunk nem volt ezzel az emberrel, csak ki akartuk rabolni, hogy megtudja a burzsuj állat, milyen csicskázni, gályázni egész nap – csatlakozott Geri.

– Nem, az ilyen faszit meg kell büntetni, mert védtelen emberek javait fillérekért vásárolta fel, kihasználva, hogy anyagilag megszorultak. Nem értesz te semmit, Geri. Nem értettél semmit, amikor elmondtam, miért ezt a genyót raboljuk ki. Ha elviszed az aranyát, a biztosító kifizet neki mindent, aztán folytatja az emberek kizsigerelését. Most majd fejükhöz kapnak a hasonló retkek – hörögte Ric, és torkon rúgta a magatehetetlen testet.

Pete és Geri dermedten álltak, miközben harmadik társuk behúzta a földön saját vérébe fagyott ékszerkereskedőt az üzlethelyiségbe.

– Te sejtetted, hogy Ric ki akarja nyírni ezt az embert? – kérdezte Geri idegesen.

– Nem. Kurva nagy bajban vagyunk – válaszolta Pete rémülten, és felnézett a mennyezetre, mintha a megoldás oda volna felírva.

– Ne ott álljatok, mint a fasz! Geri, húzz ki a kocsihoz és hozd be a kanna benzint a csomagtartóból! Pete, te keresd meg a lóvét, mert ezzel a sok ékszerrel egyelőre lófaszra sem megyünk! Én ma éjjel bulizni szeretnék, hisz’ gazdagok vagyunk, kimondhatatlanul gazdagok és szabadok vagyunk – mondta sejtelmesen nevetve Ric.

Geri és Pete automatikusan indult és végrehajtotta az utasítást, mint korábban bármikor. Geri, miközben kiment a benzinért, a lépcsőre hányt, a gyomra görcsölt, azon járt az agya, hogyan jöhetne ki ebből a helyzetből a legkevesebb veszteséggel. Nem jutott eszébe semmi értelmes gondolat. – Á, ebben a helyzetben jobb, ha követem Ricet, ő talán tud hideg fejjel gondolkodni, bár erősen kétlem – gondolta.

Pete nem gondolt semmire, csak arra, hogy Ric minden elvárásának megfeleljen. – Tehát most pénzt kell találnom, mert berág rám – mondta magában, és szisztematikusan átvizsgálta a lakást.

Szegény Artur Loang ékszerész, ékszer-üzletlánc tulajdonos épp a bevételt szerette volna a házi széfben elhelyezni, amikor csengetett egy kedves barátjának fia. A monitoron nem látott senki mást, csak a kis Ricet, tehát csak mit sem sejtve lesétált az emeletről ajtót nyitni, még a széfet sem csukta vissza. Most lent hever az üzletében holtan, ruháját már átitatta a rálocsolt benzin, várva a rögtönzött hamvasztást, miközben egy idegességtől remegő kezű fiatalember tömi azt a sok-sok millió eurót zsebeibe, kabátjába, szatyrokba, amiért ő egész életében dolgozott. Az idős kereskedő nem bízott a bankokban, meg volt győződve róla, hogy előbb-utóbb „lehasal” a bankszektor, és eltűnik a bankbetétesek vagyonának egy része, ezért vagyonának szinte 100%-át otthonában és üzleteiben tárolta. A gyors pakolás során Pete agyán átfutott, hogy Ric milyen elégedett lesz vele, amiért ennyi „kenőcsöt” talált, és egy kicsit megnyugodott, mert már komolyan elkezdett félni legjobb barátjától. Elrakta az összes pénzt, amit a nyitott széfben talált, és lerohant a lépcsőn.

Amíg Geri és Pete végrehajtották a rájuk kirótt feladatokat, Ric fényképeket nézegetett, a ruhásszekrényeket, könyvespolcokat és a gardróbot nézte át. Egy-két dolgot elrakott, néhány ruhaneműt egy üres zsákba gyömöszölt, és a végén a benzines testre hajította.

– Itt van, te hólyag, kapsz takarót is, bár nem hinném, hogy a tűzben fázni fogsz – mondta egyhangúan. – Na, mi van veletek?! Ékszert, pénzt a kocsiba, és húzzunk a búsba!

– Rendben, Ric, de ne üvölts. Ki tudja, ki a fasz sétál erre ilyenkor. Nem akarok a zsaruknál ébredni. Épp elég nagy szarba rángattál bele minket. Nem is tudom, mi lesz, ha… – de a mondatot Geri be sem fejezte, mert nem is akarta végiggondolni, mit is kaphatnak tettükért.

– Gyerekek, az ékszert ott adjuk el a világon, ahol csak akarjuk – sikítozta Pete. – Annyi pénzt találtam az emeleten, hogy akárhova eljutunk belőle – folytatta hisztérikus örömmel.

– Irány a kocsi, a többit majd megdumáljuk a tóparton – adta ki az újabb utasítást Ric.

A két társ beült az autóba. Geri volt a sofőr, mert ő volt a helyi gokart pálya rekordere, meg az autós szimulátor játékokban is verhetetlen volt. Igazi tehetség. Pete elfoglalta helyét a hátsó ülésen negyven kilogramm ékszer és kb. ugyanannyi bankjegy között. Geri ránézett Pete-re és látta, hogy barátja milyen kéjenc képet vág a kimondhatatlanul sok pénz között.

– El ne csattanj, te állat, ráérsz örülni, ha már leléptünk ebből a kurva országból. Pont olyan élvezet van az arcodon, mint amilyen azokén lesz, akik a sitten töcskölnek, te köcsög – mondta nevetve Geri.

– Ne is gondolj ilyesmire, Ric mindent megtervezett. Ez tuti – mondta Pete.

Geri beindította a motort, hátranéztek, és a nyitott bejárati ajtón benézve látták, hogy Ric felgyújtja a hullát és magából kikelve üvölt vele.

– Ez nem sima – jegyzi meg Geri –, már nem érzem magam biztonságban mellette! A pisztoly még nála van?

– Persze, de nyugi, nincs vele semmi gubanc, csak az utóbbi időben rengeteget szívott. Na, jön!

– Gőzöm sincs, hogy tudtatok erre a baromságra rávenni, Steve-nek volt igaza, hogy kimaradt ebből.

– Na, lépj a pedálra, Geri fiú – kiáltotta Ric, ahogy bevágódott az anyósülésre.

Néhány percig csendben autóztak, Geri nem látta semmi okát annak, hogy siessen. Megfontolt srác volt, és tudta, a rohanással csak felhívná a figyelmet az autóra. Az autót és a motorjaikat egy harminc kilométerre lévő horgásztó partján hagyták, jól a fák közé rejtve.

– Oké, ezt lerendeztük. Kezdhetitek törni a fejeteket, mire költitek ezt a rohadt sok pénzt – mondta elégedetten Ric. – Én mától ejtem a zöldet, csak „kólázni” fogok, de azt már ma éjjel. Kicsit kivárt, majd ismét megszólal – Te Geri, ki mondta azt neked, hogy Steve ebből kimaradt? – kérdezte titokzatosan. Geri nem is sejtette, hogy ezt meghallotta, amikor beült az autóba.

– Hát, miért, velünk volt, baszod? Nem közbejött neki valami családi parti? – kérdezett vissza Geri.

– Pontosan tudta, hogy kirámolunk valami zsíros mukit, pontosan tudta, hogy ma éjjel tesszük, tehát mindent tudni fog, mihelyt megnézi a híradót vagy kezébe vesz egy holnapi újságot. Egyébként meg nekem nem adja be, hogy családi buli van náluk. Egy faszt! Befosott, mint minden korábbi balhénknál. Érdekes, hogy mindig ő tűnik el valamilyen ürüggyel. Úgy kell kezelnünk őt, mint aki mindent tud. – Elhallgatott, majd kisvártatva maga elé mormogta – kétesélyes – s közben a fegyverrel kopogtatott a műszerfalon.

– Tessék? Mit dünnyögsz? – vonta kérdőre Geri.

– Mondom, kétesélyes. Vagy kifizetjük, és lelép, vagy pedig kinyírjuk és elássuk valahol. Mire megtalálják, mi már Dél-Amerikában áztatjuk a farkunkat, és költjük a jó öreg Loang által összeharácsolt milliókat.

– Rendben, kifizetjük – vágta rá Geri, közben szigorúan nézett Ricre.

– Ácsi! Majd eldöntjük. Hárman vagyunk, mindenki szavaz, és amit a többség dönt, azt végrehajtjuk.

– Te, Ric – vágott közbe Pete –, gyilkosságból nekem ez az egy is sok. Erről nem volt szó. Steve egy kurva jó gyerek, jó barát. Én Geri véleményére szavazok most az egyszer. Az öreget is mi a szarért lőtted pofán? A pénzét így is, úgy is elhozhattuk volna.

– Megmondtam már ott is, hogy miért – válaszolt feszülten Ric. – Nem kell majrézni, srácok, minden nyomot elégettünk, ezt a verdát eltüntetjük a tó fenekén a ruháinkkal együtt. A készpénzt elosztjuk négyfelé, Steve része nálam marad, majd én odaadom neki, az ékszereket egyelőre jegeljük néhány évig, azt is elintézem. Egy feladatotok van már csak, hogy holnap itt hagyjátok az életeteket és lelépjetek valami egzotikus országba. Remélem, menni fog, de majd megbeszéljük a részleteket, mert még a végén rendeltek holnap egy bangkoki repülőjegyet.

– Kösz, hogy ennyit nézel ki belőlem, tesó – kontrázott Geri cinikusan –, mellesleg van egy nagyobb feladat. Valahogy fel kell dolgoznom egy emberölést, amit nem is terveztem, de jobban nyomja a lelkem, mint a tiéd fogja.

– Megjöttünk, Pete, te itt szállj ki és sétálj oda. Útközben figyelj, van-e horgász, vagy basznak-e a parkban. Engem vigyél egy kicsit túl, én majd onnan visszasétálok, egy kicsit felmérve a terepet. Te meg kerüld meg a tavat! Jól nézzetek körül! – vezényelt Ric. – A verdáknál talizunk.

– Oké – szólt vissza Pete.

Tovább haladtak. A tó csupán 4 hektáros volt, de a közepén a 40 m mélységet is elérte. Valamikor bányató volt, de mostanában halastóként tartották fenn. Az egyik felén erdő van, a másikon pihenőhelyek és horgászstégek. A fiatalok az erdő felől érkeztek, itt elvileg nem láthatta őket senki. Pete nagyon gyors léptekkel haladt, mert valójában nagyon félt az erdőben. Egyedül még nappal sem mert végigmenni itt, de a „főnöknek” ezt nem mondhatta. Inkább végiglohol nem figyelve semmire, csak nehogy rajta gúnyolódjon Ric. Az erdő minden suhogása, reccsenése valóságos késdöfés volt idegrendszerének, a szíve olyan szaporán vert, mint egy űzött vadé. Tizenöt perc alatt ért a találkozási ponthoz, de neki egy örökkévalóságnak tűnt. Ő érkezett meg először.

Ric Pete-nek pont az ellenkezője volt. Szép, kényelmes tempóban sétálta végig az útját. Jól megfigyelt mindent, beleértve a túlparton világító horgászhelyeket is. Pontosan látta, hogy a járműveket a lehető legjobb helyen hagyták, arra hátul már nem horgászik senki. A torka néha összeszorul, ha rágondol az öreg Arturra. Most először van olyan érzése, hogy talán túllőtt a célon. De ezt a gondolatot hamar elhessegette. – Á, megérdemelte, és kész – gondolta. Továbbhaladt és eljátszott a gondolattal, ahogy egy luxus jachton napozik bomba nőkkel, koktélokkal, és elfelejti korábbi zűrös életét. Bomba nők nem jutottak neki, mert elég vékony alkatú, kissé nagy orrú, szeplős srác volt, de jachtja szüleinek is volt a Dunán. Igaz, egyedül sohasem mehetett el vele, a szüleivel meg már „gáz” volt kirándulni. Huszonöt perc alatt ért a találkozási ponthoz.

Geri az autó világításának segítségével jól átvizsgálta a tó túlsó partját. Vezetés közben telefonált jó barátjának, Steve-nek.

– Figyelj rám, haver, és ne kérdezz semmit, csak hajtsd végre, amire megkérlek!

– Na, valami gáz van?

– Sokat nem mondhatok most, csak annyit kérek, hogy fél óra múlva legyél nálam. Ha nem vagyok még otthon, akkor várj meg a szobámban, majd Ani beenged. Oké?

– Rendben. De mégis, nagy gáz van?

– Kurvára.

Letették. Geri érezte, hogy ez az a pont, mikortól egyedül kell intéznie a dolgait. Pörögtek fejében a gondolatok, hogyan is lépjen le az országból, gyalog vagy vonattal, esetleg motorral. Az eredeti tervben nem volt gyilkosság, így erre nem volt felkészülve. Milyen ürüggyel kérje el Rictől a Steve-nek szánt pénzt, mert egyáltalán nem bízott már benne. Legbelül érezte, hogy ő egyedül is ki akarná nyírni Steve-et, és a pénzével el akar majd tűnni. – De hogyan oldjam meg ezt? Mennyi időm van még? Ez az állat még engem is agyonlőne, pedig együtt nőttünk fel. Bár, ha letenné végre a pisztolyt, akkor egy perc alatt lecsavarom a húszkilóst – ilyen gondolatok kavarogtak a fejében.

Geri jól gondolta, hisz’ jó húsz kilogrammal nehezebb volt Ricnél, és ő társával ellentétben csupa izom. Gyermekkorában úszott, futott később focizott keveset. Jelenleg pedig testépítéssel és aikidóval foglalkozik. A fegyvertelen Ricet valószínűleg másodpercek alatt elintézné.

– Megvan – gondolta –, majd megmondom, hogy nem hagyhatunk semmi bűnjelet, és leeresztjük szépen a kocsival együtt a tó fenekére a pisztolyt is.

Amikor odaért, még csak Pete volt az autóknál, látszott rajta, hogy nagyon félt, Geri majdnem pofán röhögte, amikor kiszállt az autóból.

– Na, mi van, menő? Teleraktad a gatyád, míg ideértél?

– Ha-ha, nagyon vicces vagy. Nem neked kellett a sötét erdőben gyalogolnod. Könnyen ugatsz, szépen autózgattál – válaszolta fennhangon Pete.

– Miért, szerinted én nem mertem volna ezt az egy-két kilométert megtenni a sötét erdőben? Ne legyél már ilyen szánalmas, mert mindjárt olyat alád rúgok, hogy megbüdösödsz, te csicska. Kurva feszült vagyok, úgyhogy szerintem ne szórakozz ma velem! Értve?!

– Ja, ja, ja, rendben, Geri.

Ekkor érkezett meg Ric, és kérdezte, hogy min veszekednek társai.

– Semmit, csak Geri baszogat, hogy fostam-e az erdőben.

– Na és, fostál? – kérdezte Ric nevetve.

– Hát, siettem, de nem láttam semmi gázos dolgot, szóval minden oké volt. És nálatok?

– Minden tiszta, csinálhatjuk – mondta Geri.

– Erre is minden rendben volt, öltözzünk át!

A három fiú levette minden ruháját, az alsóruházatot is beleértve, majd beletették a korábban a rabláshoz ellopott autó csomagtartójába. Átöltöztek a saját járműveikbe odakészített ruhákba. Amikor mindent bepakoltak, Geri megszólalt:

– A pisztolyt, Ric!

– Mi? – kérdezett vissza a másik.

– A pisztolyt be a csomagtartóba, és megy le a tó fenekére – szólt újból Geri.

– Megvesztél, haver? Azt vissza kell tennem apám szekrényébe, mielőtt észreveszi, hogy eltűnt, és jelenti a rendőrségen – érvelt Ric.

– Azt mondtad, hogy a fegyvert kéz alatt szerezted. Hogy teljesen tiszta, még nem követtek el vele semmilyen bűncselekményt az országban. Erre kiderül, hogy apád szaros pisztolyát nyúltad le. Na, baszd meg, ehhez csak gratulálni tudok, te őstulok – őrjöngött Geri.

– De te elfelejted, hogy ez a pisztoly megtöltve jelenleg is az én kezemben van, úgyhogy válogasd meg a szavaidat! Rendben!? – reagált idegesen Ric.

– Hé, fiúk, basszátok meg, ne egymással marakodjatok! Csináljuk a dolgunkat, és húzzunk a véres gecibe. Szarok a pisztolyra, csak ezt a nyavalyás éjszakát felejtsem már el – nyafogta közbe Pete.

– Oké – mondta Geri –, megtartod és visszateszed a pisztolyt, de Steve részét én viszem el. Rendben van?! Nem hallom! – üvöltötte el magát Geri.

– Oké, csináljuk – mondta Ric, de közben azt gondolta, hogy nem Geri írja a forgatókönyvet.

Letekerték az autó ablakait, kiengedték a féket, de előtte kitámasztották kövekkel a kerekeket. A nyitott ablakokon keresztül telehordták az autót nagyobb kövekkel, hogy hamarabb elsüllyedjen. Belehordtak megközelítőleg öt mázsa követ, a kereket tartó köveket kirúgták, és a kocsi belerobogott a nyugodt tó vizébe. Álltak egymás mellett csendben, és várták, hogy a jármű teljesen elsüllyedjen.

– Elmerült – törte meg a csendet Pete.

– Oké, fiúk, teljesen pontos időt futottunk, negyed tizenkettő van. Mindenki elmegy haza, megmutatja magát, és éjfélkor a szokásos éjszakai bárban találkozunk. Ma szopatni és baszni akarok. Ki fogom választani a legszebb kurvát! De előtte szerzek egy kis cuccot – tervezgetett Ric.

– Nem, előtte letisztítod a fegyvert és visszacsempészed apád szekrényébe, eszedbe ne jusson villogni vele – utasította Geri. – Ma éjfélkor pedig együtt szórakozunk, már amennyire tudunk majd szórakozni, de holnaptól útjaink elvállnak. Kész.

Elosztották a pénzt, de nem pontosan, csak megközelítőleg négy részre. Geri vitte el Steve részét is, és az ékszereket sem engedte át Ricéknek, mert érezte, hogy ők el fogják szúrni a dolgot. Megközelítőleg egymillió euró jutott fejenként, de az ékszerek még ennél is többet értek. Mindenki a saját járművével távozott. A gazdag szülők gyermeke, Ric, egy Volkswagen Siroccóval, Pete egy kis Honda robogóval, Geri pedig a Yamaha nagymotorjával száguldott el a helyszínről. Három tizennyolc év körüli fiatal, Kenderesi Richárd, Kormos Péter és Németh Gergő, akik raboltak és gyilkoltak. Igaz, a gyilkolást csak egyikük követte el, és nem lehet azt mondani, hogy a másik két elkövető a szándékában Ricet erősítette volna, de a lelkiismeretükkel nekik is el kell számolniuk. Sőt, nekik lesz a nehezebb egy ember megölésének súlyát a vállukon vinni egy életen át. De talán a pofátlanul nagy gazdagság és a mocskos pénzen vett boldogság segít feledtetni ezt a szörnyű éjszakát. Nyomta a gázpedált Ric, és húzták a gázkart Geriék, monoton tempóban utaztak haza, miközben azt az egy pillanatot újra és újra végigpörgették fejükben. Ric szíve összeszorult, de egyelőre csak az előtte álló éjszakára koncentrált.

– Teljesen szét vagyok esve – gondolta. – Vennem kell egy kis anyagot, mert teljesen megkattanok.

Amint beérkezett a városba, elment egy spanjához, aki egy parkolóban szokott péntek esténként árulni. Leparkolt a mellette lévő parkolóhelyre, és átült a nepper autójába. Fekete, 525-ös BMW volt, full extrás autó.

– Csá, öreg, kéne tíz gramm kóla – kezdte a beszélgetést Ric.

– Húzzál ki cigivel ebből a kocsiból, te veréb – szólította fel Ric-et a nepper.

– Jó, ne rinyálj – s Ric kidobta az égő cigarettavéget.

– Egyszer azt olvastam valahol, hogy egyetlen eldobott cigarettacsikk megszennyezhet akár negyven liter talajvizet is – nézett Ricre nevetve a fiú.

– Ezt, mondjuk, most pont leszarom – reagált Ric. – Lehet, hogy az előbb valamiért nem terjedt a hangom, de nekem akkor is kellene tíz gramm gyönyör.

– Bassz’ ki tesó, ez 150 000 (forint) lesz. Múlt héten azt mondtad, hogy az öreged elzárta a pénzcsapot, és anyád se szponzorál többé. Csak nem dolgozol, vagy betörtél valahová? – viccelődött a díler.

– Nem mindegy neked, hogy miből fizetem ki? Hozd a cuccot és nyelj dugót, ma nem vagyok vicces kedvemben – válaszolt komolyan Ric.

– Jó, várj, annyi nincs nálam soha. Mindjárt idehozatom. Oké így?

– Ja.

A díler kiszállt az autóból és telefonált. Rágyújtott egy cigarettára, s közben fel-alá sétált egy parkolóhelyeket elválasztó vonalon. A drogkereskedő segédje perceken belül odaért, átadta a kért mennyiséget „kollégájának”, és eltűnt a sötétben.

– Látom, szereted a csíkot te is, tesó – szólt Ric, mikor visszaült autójába a másik fiú. – Te, ez a mobilozás, ez nem gáz? Mindenki így bukik le, szóval ez alapján meszelik el, hogy lehallgatják. Vágod? – folytatta.

– Ugyan. Szerinted azt mondtam, hogy hozzon utánam 10 gramm kokaint, mert amit elhoztam este hatkor, már elfogyott? Barátom, nem hittem volna, hogy ennyit nézel ki belőlem. Mit brekegsz itt nekem? Milyen csíkról zagyválsz?

– Hát, úgy sétáltál azon a vonalon ott, mint aki nem tud elszakadni tőle. – Rövid szünetet tartott, majd kicsit halkan maga elé suttogta: – Én sem tudok elszakadni a csíktól… Na, hol van?

– Itt van – adta át a kábítószert a kereskedő.

– Tessék hatszáz euró, és felejtsd el, hogy láttál ma este – szólt fenyegetően Ric, és átadta a pénzt.

– Rendben, főnök. Te valami kurva nagy szarba tenyereltél, igaz? – szólt az épp az autóból kiszálló vevő után Tomi.

Ric hirtelen visszafordult, a fordulás közben már elő is rántotta farzsebéből a fegyvert, és a fiú homloka felé irányította.

– Ne akard tudni, mert akkor meg kell, hogy öljelek – súgta haragosan Ric. – Egy-két-há’, akarod tudni?

– Nem, persze, hogy nem, csak rakd már el azt a szart – hadarta félve a díler.

– Ne foss! Te nem voltál betervezve. Ha kinyírnálak, még elbaszná nekem az egész játékot.

Ric átment az autójához, és a kocsi tetején mindjárt ki is húzott magának egy adag anyagot, mélyen felszívta, a fejét egy pillanatra hátrahajtotta és a levegőbe suttogta:

– Kezdődik a második felvonás! – Azután beült az autójába, és elindult Steve nevű barátjuk házához.

– Majd most meglátjuk, kicsi Steve, hogy van-e családi buli, vagy csak megint meg akartad úszni a férfias játékokat – mormogta. – Imádkozz, hogy minden rendben legyen, mert mész te is utánuk – folytatta a gondolatmenetet.

Megközelítőleg 10 perc alatt ért Ric Steve-ék házához, a hátsó udvarnál állt meg. Kiszállt az autóból, a fegyvert csőre töltötte, és lassú, megfontolt léptekkel elindult a ház felé. Ahogy az épület felé közeledett, halk zeneszó hallatszott, és a függönyön át látta, hogy a megvilágított nappaliban vendégek, illetve Steve szülei beszélgetnek. – No lám, ez tényleg nem kamuzott. – Ment tovább a ház mellett, a fagyalsövény és a ház között. Amint előre ért, épp nyílt a bejárati ajtó.

– … de hová kell ilyenkor elrohannod, fiam? – kérdezte Steve édesanyja.

– Anya, mennem kell, azt hiszem, Geri nagy bajban lehet, muszáj tudnom, hogy tudok-e neki segíteni. Ments ki, kérlek, a vendégek előtt, megpróbálok sietni haza.

A párbeszéd alatt Ric egy méterre volt Steve-től a bokorban, a fegyvert csőre töltve a másik fiú tarkójára irányította. – Sietsz, sietsz, de nem haza, hanem a túlvilágra, kolléga. De nem, ne tedd te állat, Ric, hisz’ nem kamuzott, elcseszel mindent. Mást terveztél, hagyd a francba menni. Vagy várjunk csak, a regényt én írom. Megyek veled, faszikám – pörögtek a gondolatok a zavarodott fiú fejében.

– Szia, anya – köszönt el Steve.

– Szervusz, fiam, siess haza – búcsúzott el édesanyja, és nem is sejtette, hogy most beszélt fiával utoljára. Volt egy furcsa érzése, amit nem tudott megmagyarázni. Gyorsan elhessegette gondolatait és elfojtotta a maró érzést, mert a vendégeket kellett kiszolgálni és szórakoztatni.

Ric fejébe új forgatókönyv villant be. Azt gondolta egy rövid ideig, hogy követi Steve-et, majd amikor Gerivel találkozik, lelövi mindkettőt, gyilkosságnak és öngyilkosságnak álcázva a helyzetet. El is kezdte követni Steve-et, aki mit sem sejtve ment motorjával keresztül a nyugodt városrészen. Éjfél felé járt, az utcán csak szórakozni induló fiatalok voltak, meg egy-két munkából hazaérkező családfő. Mivel a forgalom nagyon nyugodt volt, Steve úgy gondolta, hogy meghúzza egy kicsit gázkart, hisz imádott a motorjával száguldozni. Élvezte, ahogy a langyos szél simogatta arcát. Ez a döntése az életét mentette meg, ugyanis Ric nem tudta autóval követni a sebességet, ezért lemaradt.

– A kurva anyádat – üvöltötte az előtte haladó autóknak. – Nem baj, tudom, hogy Gerihez mész, ott majd megleszel…

Pete az erdőből hazarobogott, a gyomra görcsölt, hányingere és hasmenése volt. A pénzből néhány bankjegyet zsebre tett, a többit a szekrényében elrejtette. Azt tervezte, hogy másnap lelép az országból, de hagy belőle itthon a szüleinek egy keveset. Pete érzékeny gyerek volt, ami serdülő és fiatal felnőtt korára csak fokozódott. Amióta Ric átlőtte az öreg Loang arcát, azóta csak ez a kép villan fel előtte. Egyszerűen nem tud szabadulni a gondolattól, a kezei remegnek, izzad, a szíve 140-et ver percenként. – Úristen, mire nyugszom meg? Mit csinált ez a hülye Ric? Mi lesz ennek a vége? – Ilyen kérdések jártak a fejében, de neki nem jutottak eszébe megoldást jelentő gondolatok, hármuk közül ő volt az egyetlen, aki nem gondolta tovább a mai estét. A szülei már aludtak, ezért nagyon halkan intézte el dolgait, és már távozott is a lakásból. A robogót is otthon hagyta, futva indult el a megbeszélt bárba. Ő ért oda először, beült rövid időre, de mivel társai még nem voltak ott, kiment, és a szemben lévő sörözőbe tért be. Kért egy körtepálinkát és egy üveg sört, az ablakon keresztül pedig a bár bejáratát figyelte, várta a megoldást hozó Ricet és Gerit.

II. fejezet

Steve megérkezett Geriékhez. Becsöngetett, az ajtót Geri nevelőanyja nyitotta ki.

– Szia, Ani! Geri már itthon van? – kérdezte Steve ingerülten.

– Hello, Steve! Én nem tudom. Ne haragudj, kérlek! Már aludtam, alszik az egész család. Na, várj csak, megnézem. Gyere be – mondta álmosan a nő. – Halkan gyere, és itt lent ne beszélj. Nincs fent semmi fény, úgyhogy nincs még itthon. Menj fel, várd meg a szobájában. Ha azt mondta, éjfélre itt lesz, akkor perceken belül itt is lesz. Tudod, Geri milyen precíz. Na, én visszafekszem, ha nem haragszol – és azzal otthagyta a fiút, s közben automatikusan kilazította selyemköntösét. Mire a hálószoba ajtóhoz ért, szinte le is hullott róla a könnyű ruha.

Steve felment az emeletre Geri szobájába és felhívta telefonon barátját, hogy megtudja, hol van és mennyi idő alatt ér haza.

– Hello, pajti, itt vagyok nálad. Mikor jössz?

– Ott vagy, akkor semmikor. Kérlek, a ruhásszekrényem legalsó fiókját húzd ki! Találsz benne egy nagy, vastag borítékot, azt tedd el, és találkozzunk 5 perc múlva a szokásos helyünkön.

– Rendben, Geri, félek. Mi a franc történt? Miért vagy ilyen titokzatos?

– Siess a stégre – azzal Geri már le is tette a telefont.

Steve megkereste a borítékot, leszaladt a lépcsőn és kiment az utcára. A borítékot kint az utcán a pólója alá rejtette és elindult. A két fiúnak volt egy kedvenc strandja egy környékbeli kis tónál. A partról egy fastég húzódott a tó közepéig. Éjszakánként ott szoktak ketten füvet szívni, mert teljesen belátható az egész part, és ott nem lehetett lebukni. A sarkon alighogy befordult Steve, éppen akkor érkezett meg Geriék háza elé Ric. Lassan elhaladt a ház bejárata előtt és felderítette a terepet. – A francba, egyiknek sincs itt a verdája. Na, mindegy, húzok haza, marad az „A” terv. Azzal elindult haza. Tudta, hogy még egy óra előtt a bárban kell lennie, mert minden péntek este ott szoktak szórakozni, és feltűnő lenne, ha ma nem jelenne meg. Meg Pete is elcsesz mindent, ha bepánikol.

A víz csendesen mosta a tóra épített sétány cölöpjeit. A szél nyugodtan fújt, ragadozóhalak rablása törte csak meg néha a csendet, miközben Geri barátját várta. A parton, a tó partvonalán húzódó keskeny járdát solar lámpák világították ki, ezért ez a hely teljesen biztonságos volt a megbeszéléshez. Néhány percet várt csak Geri, és a stég végén már látta is körvonalazódni barátja alakját. Gyors léptekkel jött feléje Steve, kezében a nagyméretű borítékkal. Annyira megbízott barátjában, hogy meg sem kérdezte, mi is van benne, tudta, hogy semmi olyan, ami miatt bajba kerülhetne.

– Pszt, itt vagy, haver? – kérdezte halkan Steve.

– Gyere csak, Steve, már várlak. Gyors voltál, öregem, de ez most nagyon is fontos – szólt Geri. – Figyelj rám, az életed veszélyben van. Ric bepörgött, és te is a célpontjává váltál, de ez nem olyan fontos, hogy végig mondjam, csak arra felelj, hogy kész vagy-e lelépni innen.

– Háát, nem is tudom, öregem, én nem félek Rictől, átütöm, mint a rohadt szalmabálát, hiszen ismersz. Ennél a pöcsvezérnél keményebb gyerekeket is megtörtem már.

– Nem értesz, ez most szét van ütve, és egy rohadt nagy pisztollyal járkál, senki sincs biztonságban körülötte – érvelt barátjának Geri. – Az utóbbi időben olyan szinten tele volt a tököd az öregeddel, hogy naponta ötször mondtad nekem, lépjünk le a francba. Nagy lehetőséget ajánlok neked, kérlek, mondj igent, és tiéd a világ.

– Mennék, de anyámat nagyon sajnálnám. Megszakadna a szíve, ha csak úgy szó nélkül eltűnnék – mondta. – Igazából őt mindig nagyon szerettem, csak az az alkoholista állat ne sanyargatna már minket.

– Nézd, Steve, komplett tervem van, melyet a saját eltűnésem kapcsán dolgoztam ki. Én ezt végrehajtani nem tudom, mert ez a hülye Ric akkora faszságot csinált, hogy még a világ végéről is előkerítenének a hatóság emberei – magyarázta Geri. – Szeretném, ha megvalósítanád az álmomat. Szeretném, ha ezt a kurva sok pénzt nem lefoglalná a rendőrség, hanem a legjobb barátom valósítaná meg az elképzeléseimet. Tudni akarom, hogy működik-e, vagy sem. Egy-két év múlva aztán támogathatod édesanyádat, és ne aggódj, tőlem tudni fogja, hogy biztonságban vagy.

– Menjünk együtt, Geri! – próbálta más véleményre bírni barátját Steve.

– Nem, azt nem lehet, mellettem most nem vagy biztonságban. Ric szétlőtte a faszit, akit kiraboltunk. Itt kell eltűnnöm a környéken, tudnom kell, hogyan alakul a nyomozás. Azt hiszem, együtt fogok működni a rendőrséggel, mert nem bírom másképp feldolgozni ezt. Tudniuk kell, hogy én nem vagyok gyilkos! Érted? – mondta Geri, s közben a szeme könnybe lábadt. Látta ezt barátja is, hiába fordított el a fejét. A holdfény megcsillantotta a legördülő könnycseppet arcán.

– Elvenni más pénzét, amit ő is „elvett” valakiktől, csak egy dolog, hisz pénzhez mindenki úgy juthat, ha elveszi valakitől, de elvenni egy ember életét, az már sok – mondta remegő hangon.

– Rendben, Geri. Soha egyetlen egy emberben sem bíztam meg úgy, mint benned – kezdett bele Steve. – Olyan vagy nekem, mintha az öcsém lennél, és ha te most arra kérsz, hogy menjek el, hajtsam végre a te elképzelésed, hát én szívesen teszek eleget a kérésednek. Igaz, más elképzeléseim voltak, de nem kell mindig mindent olyan szigorúan betartanunk. Igazam van? Na, mondjad! – adta át a szót barátjának.

– Oké. Mivel most felírni nem tudod, amit elmondok. Vedd, kérlek elő a mobilodat, és kapcsold be a diktafon funkciót! Később majd mindent lejegyzetelsz – s azzal elkezdte az önmaga részére részletesen kidolgozott tervét megosztani barátjával.

– Oké, bekapcsoltam. Lökjed, haver!

– Most rögtön tele kell tankolnod a motorodat, és ezzel a nagy hátizsákkal nekilódulsz, meg sem állsz Sopronig. A táskában alulra beraktam a kb. kétmillió eurót és a még négy millát érő ékszereket. Csodálatosak – egy pillanatra csendben maradt, majd folytatta. – Amint beértél Sopronba, a motort hagyd egy nagy bevásárlóközpont parkolójában, szerezz egy taxit és menj el a Bécsi út 116-ba. Ott becsengetsz egy Kapitány Gergő nevű sráchoz, aki tesóm volt még a gettóban. Neki már megírtam az előbb SMS-ben, hogy más megy. Ő három-négy órán belül vadonatúj útlevéllel, jogsival meg minden ilyen dolgokkal fel fog téged szerelni. Nem kell fizetned érte, ezt már korábban elintéztem. – Egy pillanatra megállt, hogy összeszedje gondolatait, majd tovább folytatta tervét.

– Mikor minden iratod rendben van, taxival menj a schwechati repülőtérre, és váltsál jegyet a következő bangkoki járatra. Amikor megérkezel Thaiföldre, a reptéren kérjél turista vízumot, amit csak azoknak nem adnak, akiket az Interpol keres.

– Ez biztos, tesó? Nem ám valami külföldi börtönben fogok megrohadni.

– Nyugi. Miért csuknának le, mikor sehol nem köröznek, és nem csináltál semmit az országukban? Ezért nem kell aggódnod, de az ékszert és pénzt magadon kell elrejtened, mihelyt átjöttél a fémkeresőn. Rakjad körbe a derekadat, combodat, felkarodat, ill. a személyes poggyászodat. Vágod? Bár, ez ahhoz rengeteg ékszer. Már súlyra is, ha megmérném, szerintem a pénzzel együtt legalább ötven kiló. Valamit majd kitaláltok Gergővel. Jó?

– Persze, persze, lökd csak!

– Jó. Bangkokból vonattal menj Nothaburi városrészbe és foglalj szobát a Hotel Tiwanon-ban. Ennek a hotelnek 24 órás széfes értékmegőrzéssel működő recepciója van. Itt bérelsz egy széfet, amibe elhelyezed az összes ékszert, illetve a pénzt, de természetesen a költőpénzt kiveszed előtte. Fontos, hogy élj szerényen, nehogy simliseknek meg tolvajoknak, esetleg kurváknak és striciknek a célpontjává válj. A nagy borítékban találsz egy komplett spanyol nyelvleckét alap-, közép- és felsőfokú szintig. Három hónapig tanulj spanyolul, neked menni fog, hisz te angolul is nagyon hamar megtanultál a gimiben.

– Minek tanuljak én Thaiföldön spanyolul? Biztos, hogy ez egy kurva jó terv, Geri? – kérdezte kissé aggódva Steve.

– Nem tudom, csak azt tudom, hogy jelenleg ez az egyetlen terv. Kérlek, csináld végig, és ahol szerinted változtatni kell rajta, hát tedd meg, hisz’ miután elköszöntünk egymástól, már minden döntés és felelősség a tiéd lesz.

– Na, jó, ezt már megdumáltuk. Bízhatsz bennem, mindent megteszek, ami tőlem telik. Folytasd, kérlek!

– Na. Eltelik a három hónap, te kijelentkezel, és a hamis útleveleddel beutazol Zürichbe. Elmész az ABB Privat Bank Zürich AG nevű bankba, és a rendes személyazonosságoddal, a nem hamis útleveleddel bérelsz egy bankfiókot. A fiókban helyezz el 1 millió eurót és az összes ékszert. Miután elintézted, még aznap repülj el Kubába, és menj a havannai Hotel Plazába.

– Fú, baszd meg, te aztán jó régóta tervezted ezt – jegyezte meg Steve kicsit felháborodva.

– Életem fő műve lett volna, ha ez a gyökér nem nyírja ki a zsidót! – mondta Geri. – De nem olyan rég tervezem, csak néhány napja, ezért biztosan vannak hiányosságok a tervben. Itt van mindjárt ez a kurva sok ékszer, ami vagy negyven kiló. Ennek például csak a negyedére számítottam. Most ez egy új feladat, de megoldod. Most folytatom.

– Oké.

– Ha megérkeztél, kb. száz napot tölts el itt, ez 5–6000 euró­ba fog kerülni, de lesz nálad majd egy milla, úgyhogy ki tudod csengetni könnyedén. – Rövid szünetet tartott Geri, majd megkérdezte barátját mosolyogva: – Na, hova fogsz utazni ezután?

– Nem tom’, vazze’, talán Burkina Fasóba? – poénkodott Steve.

– Menj már, baszod, ne hülyülj. Argentína lesz a célállomás. Átmész száz nap múlva Buenos Airesbe, és szobát foglalsz a Hotel Boutique & Spa Buenos Airesben. A szállók fontosak, úgyhogy kérlek, ezekbe menjél.

– Miért fontosak?

– Széf, biztonság, olcsóság, tömeg. Mindent végiggondoltam. Itt elkezdhetsz önállóan élni. A borítékban megtalálod, a nagykövetség honlapjáról letöltöttem a letelepedés szabályait. Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha szerelmes leszel valami szép tejeskávé színű csajba, és feleségül veszed, akkor nincs miről beszélni. Argentínában is le lehet így telepedni. Szerintem ez az ország nagyon fog neked tetszeni, hisz’ imádod a focit, a szép nőket, a jó italokat és a latin táncokat. Pont ezek miatt akartam én is itt kikötni. Egy évig ne jelentkezz, utána internetkávézókból elkezdheted felkeresni Anit valamelyik internetes közösségi portálon, az új személyazonosságoddal. Ja, Argentínában már nyugodtan lehetsz a Kovács Pistike megint.

– Oké, meddig mondod, nyugdíjig?

– Nem, itt már mindent úgy csinálsz, ahogy akarsz, kivéve egyetlen dolgot.

– Na, daráld!

– A város üzleti negyedében bérelj egy üzlethelyiséget. Egy-két évig csak törtarany és használt ékszer felvásárlásával foglalkozz. Alkalmazz egy jó aranyművest, és fizesd meg jól. Amikor már rengeteg ékszered lesz, nyisd meg az üzletet, és kezdd el az értékesítést is. A megnyitott üzletbe aztán szép lassan bekerülhetnek a svájci bankfiókban elhelyezett ékszerek, amiket a mi kedves aranyművesünk egy kissé átalakít. Egyszerre csak mindig annyi ékszert vigyél át Svájcból, amennyi rajtad és bájos kísérőiden elfér, de remélhetőleg ilyenkorra már én is veletek tarthatok.

– Ezt nem hiszem el, Geri! Te ezt mind kitervelted előre? És mikor szóltál volna, hogy mától nem találkozunk többet? Nem tudom, képes vagyok-e erre. Mi lesz anyámmal? Meg most kezdett összejönni valami Zsanival.

– Fogd már fel, Steve, ez neked egy mindent vagy semmit lehetőség. Anyád meg Zsani majd kiheverik valahogy, de te vagy meghalsz, mert ez a fafej Ric átlő, vagy dúsgazdagon lelépsz. Érted csinálom az egészet, hisz’ el is áshatnám valahol az egész cuccot, amíg eltűnök, vagy szabadulásomig. – Geri azonban jól tudta, hogy az egész arról szól, jó tervet készített-e elő, vagy nem. Egyszerűen ki akarta próbálni tervét, de mindenáron, és a pénzt is csak így érezte biztonságban. – Döntsd el, van rá még egy perced, haver. Mennem kell a bárba, kíváncsi vagyok ezekre a pöcsfejekre, hogy néznek ki.

Néhány perc elteltével Steve törte meg a békák muzsikáját.

– Rendben, haver. Kipróbálom magam a nagyvilágban. Te meg ígérd meg, hogy vigyázol magadra, mert ezt a sok pénzt nem egyedül akarom felélni – közölte Steve barátjával, hogy milyen döntésre jutott.

– Örülök, hogy így döntöttél. Ne feledd: Légy óvatos! – intette barátját. – Most menj haza és szedd össze az útleveled, jogsid meg ilyesmit. Tudod? Később még kell. Jó, akkor szevasz, barátom, és várom, hogy egy-két év múlva jelentkezz. Ja, és miután lejegyzetelted a diktafonról ezeket a mondatokat, a telefonodat SIM kártyával együtt add fel postán, valami nagyon távol élő rokonotoknak. Mondjuk, Ernő bátyádéknak Mannheimba – tette még hozzá Geri.

– Ez miért fontos? – kérdezte Steve.

– Pontosan nem tudom, hogyan is mérik be az embereket a cellainformációkból. Talán ez így kicsit biztonságosabb. Tudod, te Thaiföldön, a telódat meg követik Németországba – azzal Geri megölelte legjobb barátját, megfordult, és gyors léptekkel eltűnt a sötétben.

– Helló, Tesó! – szólt utána halkan Steve.

Egy percig vagy inkább tovább csak egyhelyben állt az útravalóval ellátott fiú. Gondolatai kavarogtak, ellentétes érzések törtek rá, még néhány könnycsepp is kigördült szeme sarkából. Nem tudta, miért könnyezik, csak azt, hogy az életének vége. Új fejezet kezdődik, egy új ember, új célok és új feltételek. – Hányszor gondoltál erre a takaród alá bújva gyermekkorodban, amikor apád bebaszva ok nélkül megvert? Sokszor. Tessék, a legjobb barátod megteremtette számodra az új élet feltételeit. Élj vele! – Ilyen belső párbeszéddel erősítette meg döntését, s kisvártatva követte Gerit a stégen.

Hazamotorozott Steve, de a jármű motorját már 50 méterrel az otthonuk előtt leállította, és a hátsó udvarhoz gurult. Körülnézett, mert nagyon tartott a pisztollyal sétáló Rictől. Miután meggyőződött róla, hogy nincs a környéken elmeháborodott társuk, csendben beosont a házba. Összeszedte a legfontosabb tárgyakat, amikre szüksége lehet, írt néhány sort édesanyjának, hogy ne aggódjon, majd kilopakodott a házból, a hátizsákot vállára vette, motorra ült és búcsút intett korábbi életének.